shopping-bag 0
Items : 0
Subtotal : Ft
View Cart Check Out

KTE-NEKA-2

Visszavágott a Nemzeti Kézilabda Akadémiának a KTE-Piroska Szörp

Noha a pénteki esti összecsapás már tét nélküli volt a csapatok számára, a Kecskemét tartotta magát az ígéretéhez, és győzelemmel örvendeztette meg a hazai szurkolókat, ráadásul visszavágott a NEKÁ-nak az őszi vereségért.

Nehezen lendült mozgásba mindkét csapat; az első tíz percben csupán két Enomoto-találatot jegyezhettünk fel hazai oldalon, igaz, a NEKA támadásai is akadoztak, így fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az első félidő közepén 4-4 állt az eredményjelzőn. Horváth Andor találatával aztán a KTE átvette a vezetést, Sótonyi László rögtön időt kért. Továbbra sem találták a ritmust a csapatok, ráadásul Palasics stabilan őrizte a NEKA kapuját; nehezen gyűltek a találatok. Karai és Szrnka jóvoltából beállóból jutott hajszálnyi előnyhöz a KTE, de a vendégek rendre egyenlíteni tudtak. Néhány perccel a játékrész vége előtt kétgólos előnybe került a KTE (10-8), és a szezonban eddig még nem látott finist produkált; Enomoto, Vetési és Horváth Andor öt gólra növelte a hírös városiak előnyét (14-9).

A 35. percig őrizte ötgólos előnyét a Kecskemét, ebben nagy szerepe volt az ihletett formában védő Marczikának (16-11), ám elég volt néhány hiba, és rögtön zárkózott a NEKA. A 43. percben egy gólra olvadt a hazaiak előnye, Vetési és Karai találataival azonban lélegzetvételnyi előnyhöz jutott a Kecskemét (20-17). Roppant szívósan küzdött a NEKA, de a KTE igyekezett tartani a különbséget, így fordultak az utolsó tíz percre a csapatok (22-19). Sótonyi mester mindent megpróbált; kétszer is magához rendelte tanítványait, hogy rendezze a sorokat, a Kecskemét azonban megállíthatatlan volt, négy perccel a lefújás előtt gyakorlatilag eldöntötte a meccset, hiszen hatgólos előnyt épített ki (27-21), amiből ötöt meg tudott tartani a végéig (27-22).

Bencze József vezetőedző (KTE-Piroska Szörp): – Ahogy ígértük, győzelemmel örvendeztettük meg a kilátogató közönséget, ráadásul jó meccs volt, elégedett vagyok. Sok hibával játszottunk, de a szezon végéhez közeledünk, ez érthető. Megígérhetem, hogy a hátralévő két meccsünkön is becsülettel fogunk küzdeni. Sok sikert kívánok a NEKÁ-nak!

Sótonyi László vezetőedző (NEKA): – Gratulálok a Kecskemétnek, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Kettőérzések vannak bennem, szerettünk volna győzni, de nem sikerült, emiatt csalódott vagyok, de csalódottságom szintje nem éri el az elmúlt fordulóban aratott győzelem miatti örömöt (a NEKA kivívta a bennmaradást – a szerk.), úgyhogy most nem is boncolgatnám tovább a mérkőzést. Van még két meccsünk, tisztességgel dolgozunk tovább.

KTE-Piroska Szörp – Nemzeti Kézilabda Akadémia 27 – 22 (14-9)
Férfi kézilabda NB I., 24. forduló
2022. május 13. péntek
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Vezette: Felhő, Öcsi

KTE: Marczika 1, Horváth A. 5, Csordás 2, Enomoto 5, Simon 1, Karai 7, Szrnka 2, Vetési 3, Menyhárt 1.

NEKA: Aleksza 1, Temesvári 2, Krakovszki 6, Simotics 2, Stranigg 4, Kiss A. 1, Dely 3, Fekete 1, Szabó Á. 2.

Hétméteresek: 1/1 ill. 4/3

Kiállítások: 8 perc ill. 10 perc