shopping-bag 0
Items : 0
Subtotal : Ft
View Cart Check Out

Fejer-BAL-Veszprem_ KTE

Nem sikerült a revans, egy góllal kikapott Veszprémben a KTE

Noha ezen a mérkőzésen a KTE győzelmet érdemelt volna, szinte szimbolikus volt, hogy az utolsó pillanatban veszítette el a labdát – és a mérkőzést.

A veszprémi Széles Ákos hálószaggató bombájával köszönt be a hazai csapat, az első hírös városi találatra azonban az 5. percig várni kellett, akkor az irányító Keiszuke vette be Borbély Ádám kapuját. A KTE tanult az őszi mérkőzésből; noha a kecskeméti támadások időnként akadoztak, kőkeményen védekeztek a vendégek, így fej-fej mellett haladt a két gárda (13. perc, 5-5). A 15. percre megváltozott a játék képe; míg a Kecskemét rendre hibázott támadásban, addig a Veszprém magabiztosan kontrázott, és pillanatok alatt négy gól lett a két csapat között, a 19. percben Bencze József időt kért (9-5). Nyolc percnyi kecskeméti gólcsend után háromra zárkózott a KTE, ám nem tudta kihasználni, hogy a Kisveszprém is hullámvölgybe került. Annak ellenére őrizte előnyét Tombor Csaba legénysége, hogy öt percig nem talált be Deményi Xavér kapujába. A félidő utolsó 5 percére három gólos hazai előnnyel fordultak a csapatok (11-8), amiből a szünetre egyet faragni tudtak a vendégek (12-10).

Jól kezdte a második játékrészt a Kecskemét, a 35. percben már az egyenlítésért támadhatott, de az utolsó pillanatokban rendre hibázott a vendég gárda, így tartani tudta egy-két gólos előnyét a Veszprém (42. perc: 19-18). A félidő derekán egyenlített a KTE-Piroska Szörp, Tombor Csaba magához is rendelte csapatát (19-19). Kapust cserélt a Veszprém, a KTE pedig Horváth és Enomoto jóvoltából kétgólos előnyre tett szert, igaz, a 49. percben már újra egyenlő volt az eredményjelzőn (21-21). Enomoto mezőnyben, Deményi a kapuban remekelt, 5 perccel a vége előtt egy-, röviddel később kétgólos előnybe került a Kecskemét (23-25), így a hazaiak gyorsan időt kértek, és a 28. percben ki is egyenlítettek (25-25). Négy másodperccel a meccs vége előtt –  döntetlen állásnál – a KTE eladta a labdát, a Veszprém pedig egy üres kapus góllal megnyerte a találkozót (26-25).

Tombor Csaba vezetőedző (Fejér-B.Á.L. Veszprém): – Nehéz mit mondanom, mert a mai nap folyamán mindent elkövettünk, hogy ne mi nyerjük meg a meccset. Ennyi kihagyott helyzet mellett csodaszámba megy, hogy végül miénk lett a két pont. Az élet most visszaadta a komlói, utolsó másodperces gólt. Ma remekül kézilabdázott a KTE, mi mélyen a tudásunk alatt játszottunk.

Bencze József vezetőedző (KTE-Piroska Szörp): – Ma egy összeszedett Kecskemétet láthatott a közönség, nyilván voltak hibáink, de a srácok felszántották a pályát. Sajnos a végjátékban olyan szarvashibát vétettünk, amit ezen a szinten nem szabadott volna, de ilyen a sport. Nem vallottunk szégyent, de ez ma csak ennyire volt elég.

Fejér-B.Á.L. Veszpré– KTE-Piroska Szörp 26 – 25 (12-10)
Férfi kézilabda NB I, 16. forduló
2022. február 26. szombat, 18:00
Veszprém – Városi Sportcsarnok
Vezette: Andorka, Hucker

Kiállítások: 0 perc ill. 10 perc

Hétméteresek: 7/4 ill. 0/0

Veszprém: Szmetán 2, Hári 2, Éles 6, Fazekas 4, Kristóf 1, Seregi 1, Széles 8, Vajda 2.

KTE: Mazák 2, Hiramoto 4, Horváth A. 1, Csordás 1, Országh 1, Enomoto 6, Szrnka 4, Vetési 6.