Fantasztikus győzelmet aratott Salgótarjánban a KTE-Piroska Szörp
Szombaton Salgótarjánban lépett pályára a KTE-Piroska Szörp a férfi kézilabda NB I/B 2. fordulójában. A feszült, két piros lapot is hozó találkozót 33–30-ra a kecskemétiek nyerték meg, ezzel megszerezték első győzelmüket a bajnokságban.
Mind a két csapat vereséggel kezdte a bajnoki szezont, így az első pontokért hajtottak a felek, ehhez mérten nagy elánnal vetették bele magukat a küzdelembe. A hazaiak és a kecskemétiek is gólt szereztek az első támadásaikból. Egészen 3–3-ig egymást követve haladtak a felek a gólszerzéssel, majd ekkor Csuka Balázs vezérletével – aki a 10. percben már négy gólnál járt – ellépett kettővel a Salgótarján. Deák Milán még felhozta egy gólra a KTE-t, de egy nagy futással még magabiztosabb előnyre tett szert a házigazda, amely 8–4-nél már kétszer annyi találatnál járt, mint ellenfele. A Kecskemét azonban időben váltott ritmust, és 3–0-s futást tudott produkálni. Húsz perc elteltével hiába kért időt Kovács Attila, a KTE egyenlíteni tudott Kalmár góljával, 11–11. A vezetést azonban ekkor még nem tudta átvenni a vendég alakulat, a félidőre így kétgólos Strandépítők-előnnyel vonultak a csapatok, 16–14.
A második játékrészt kiválóan indította a Kecskemét, öt perc alatt Csuzi Milán és Horváth Andor is kétszer volt eredményes, így 17–18-nál már Tóth Norbert együttese vezetett. Bár volt sansza rá, két góllal még nem tudott ellépni a KTE, köszönhetően annak, hogy a Nógrád megyeieknél Jaros Olivér egymás után több gólt is lőtt. A meccs utolsó negyede viszont minden szempontból a Kecskemété volt. Szakály Benedek a 48. és az 52. perc között négyszer is túljárt a salgótarjáni hálóőr eszén, míg a KTE kapujában Szikora Gergely parádézott, aki végül 40 százalékos védési hatékonysággal zárt. Ezzel a hajrában a Salgótarján nem tudott mit kezdeni, az 57. percben a vendégek már hat góllal vezettek, végül hárommal nyertek, 30–33.
Tóth Norbert vezetőedző (KTE-Piroska Szörp): – A héten sokat beszélgettünk a fiúkkal a legutóbbi, Ózd elleni mérkőzésről, ahol fájó módon egy góllal kikaptunk hazai pályán. Tudtuk, ha hasonló akarással játszunk Salgótarjánban is, akkor lehet keresnivalónk rutinos ellenfelünk ellen. Nagyon hajtós, küzdős meccs volt, amely során az vezetett bennünket sikerre, hogy kiváló hozzáállással, igazi csapatként funkcionáltunk. Amit a taktikáról előre megbeszéltünk, azt a meccsen sokszor visszakaptam, és a megfelelő támadójátékunk mellé ezúttal a védekezésünk is rendben volt. Agresszíven, sok megállító faultot használva játszottunk hátul, és külön öröm, hogy emellé kiváló kapusteljesítmény is párosult. Büszke vagyok a csapatomra! Bár még nagyon a szezon elején járunk, de azt látom, ha a játékosaim felfogják, hogy nem csak én hiszek bennük, hanem ők is fognak magukban, akkor sok csapatnak törhetünk borsot az orra alá.
Csépe-Salgótarjáni Strandépítők KC – KTE-Piroska Szörp 30–33 (16–14)
Férfi kézilabda NB I/B, 2. forduló
2022. szeptember 10. szombat, 18:00
Salgótarján, Városi Sportcsarnok
Vezette: Haskó, Natkai
A KTE gólszerzői: Szakály 10 (4), Horváth A. 6 (1), Szeverényi 4, Deák 4, Csuzi 3, Horváth B. 2, Papp I. 2, Kalmár 1, Farkas 1.
Kiállítások: 4 perc, ill. 12 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 6/5