Egy félidőn át partiban voltunk az Orosházával

Az első félidőben mutatott biztató játék ellenére is fölényesen diadalmaskodott az NBI-es orosházi együttes a hírös városiak felett a Liga Kupa első fordulójában.

Az első etapot góllal kezdte meg a kecskeméti gárda, a 2. percben megszerezték a vezetést Bujdosó gyönyörű találatával, amit a hazai csapat azonnal egalizálni tudott. Egészen a 9. percig birtokolta az előnyt a KTE-automatika.hu, eztán viszont megbosszúlta magát a rengeteg kihagyott ziccer és átvette a vezetést, illetve a mérkőzés irányítását is az orosházi együttes. Annak ellenére sem tudott a Kecskemét egyenlíteni, hogy kettős emberhátrányba kerültek a házigazdák. Zaklajda József kiváló kapusteljesítményének köszönhetően maradt csupán csak a 3 gól különbség, így 13-10-es eredménnyel zárult az első felvonás.

Ocsovai betartotta ígéretét, mindenkinek lehetőséget adott, ennek szellemében becserélte Talmácsit, illetve Zaklajdát Balogh váltotta a kapuban. Először az orosháziak zörgették meg a hálót, majd két gyors góllal szépítettek a kecskemétiek Talmácsi és Horváth Viktor jóvoltából, 14-12-re módosítva ezzel az állást. Csuzi is betalált aztán a Kecskemétből, de nem sikerült feljebb kapaszkodniuk, állandósult a 3-4 gólos differencia. A végjátékban aztán nehéz percek következtek: 7 góllal húzott el az NBI-es Orosháza. Dominanciájuk végig kitartott, így 31-18-as vereséggel zárult a Liga Kupa első meccse a KTE-automatika.hu számára. Folytatás a Liga Kupában pénteken, 19.00 órakor a Messzi István sportcsarnokban a Cegléd ellen. A belépés ingyenes!

Ocsovai Zsolt vezetőedző így értékelt: Nagyon örülök, hogy beneveztünk a Liga Kupába, ugyanis így NB1-es ellenféllel is játszhatunk, reális képet kaptunk arról, hogy hova is kell fejlődnünk. Összességében nem vagyok elégedetlen, az első félidő kifejezetten jól sikerült, szép dolgokat láthattak a szurkolók. A második etapban sajnos fizikálisan elfáradtunk, és kijött az osztálykülönbség a két együttes között.

Orosházi FKSE-Linamar – KTE-automatika.hu 31-18 (13-10)

KTE gólszerzők: Horváth A. 1, Petrik-Varga 2, Bujdosó 3, Füstös 1, Kátai 2, Horváth V. 1, Szamos 4, Talmácsi 1, Csuzi 3.